Gáborján község honlapja

Fa és dísznövény ültetés I.

Környezetünk szépítése: Fa és dísznövény ültetés I.

Az „Összefogás a jövőért” TÁMOP – 5.1.3-09/2-2010-0013 projekt szervezésében környezetünk szépítése, a zöldövezetek megújítása, szépítése céljából megkezdtük településünk parkjaiban, közterületein a fák és dísznövények ültetését. Első alkalommal 2013.12.06-án a Játszótér és a Nagy Sándor József parkban ültettük el azokat a díszfákat, amelyeket a projektnek köszönhetően kapott Gáborján.

A programnak tavasszal folytatása következik, hiszen a már elültetett fák tavasszal további szakszerű ápolást igényelnek, amelyben, mint most is Drimba Zoltán lesz a segítségünkre. Ekkor kerülnek elültetésre azok a díszcserjék, amelyek egyrésze már kiszállításra került, de a végleges helyükre az egy nyári virágokkal együtt kerülnek.
Vigyázzunk közterületi fáinkra, dísznövényeinkre! A természet okozta károk mellett sajnos sok növényünk a vandalizmus, lopás áldozatává válik. Kérjük a lakosság segítségét, segítsenek ennek megakadályozásában, hiszen mindannyiunk érdeke a rendezett szép környezet.

A faültetésen készült további képek Fotóalbumunkban.

Belföld

Hajdú-Bihar

Sport